Történet

Galánta városa Szlovákia dél-nyugati részén, a Dunamenti-alföld közepén helyezkedik el. Pozsonytól, a Szlovák Köztársaság fővárosától 50 km-es távolságban keletre fekszik. A város közigazgatási területének keleti szélén folyik a Vág. A legrégebbi írásos emlék a városról az 1237-1240-es évekből származik. Galánta vásárjoggal rendelkező földesúri kisvárosként fejlődött. A város történelmében jelentős szerepet játszott az Esterházy-család, amely hosszú évekig hatott Galánta életére. Az Esterházyak több épületet építettek fel a városban. A legjelentősebbek közé tartozik a neogótikus kastély, amely eredetileg 1633-ból származó, megerősített reneszánsz objektum volt. 1736-ban barokk-stílusban került átépítésre. A mai neogótikus alakját 1861-ben kapta.

A mai neogótikus kastélyt 1633-ban Esterházy Dániel és Pál építtették fel a család első erőteljes hatalmi fellendülése és gazdasági virágzása idején. A család következő tagja, Imre, aki nyitrai püspök volt, 1736-ban barokk-stílusban átépíttette az épületet. Ebből az átépítésből fennmaradtak a márványkandallók az emeleten. A kastély jelenlegi formája az 1861-es radikális átépítés eredménye, ami a romantikus angol gótika szellemében történt. A kastélyt egy természetes tájjellegű park veszi körül, melynek kimértségével az épület homlokzatainak gazdag díszítése áll kontrasztban. A kastély egy U alaprajzon felépített monumentális építmény. Oldalszárnyak zárják körbe az udvarteret. A középső rész kétszintes, az oldalsó gazdasági épületek egyszintesek, ezek az eredeti reneszánsz megerősítés helyén találhatók. A főépület középső részében van a reprezentációs lépcsőház, amely az első emelet ünnepi termeibe vezet. A lábazatok gazdagon tagoltak az angol gótika stílusában. A beltérben a művakolatos boltozatok szintén a gótikát másolják.

A kastélyon elkezdődtek a felújítási munkálatok, melyeket pénzhiány miatt meg kellett szakítani. A szóban forgó munkákon belül a tetőtérben új termek kerültek kiépítésre, ami megnövelte az épület haszonterületét. A statikailag megbontott boltozatok megerősítésre kerültek, és az építményt földnedvesség ellen szigetelték. Az alagsori termek szabadok. A földszinti ablakokat kicserélték. A kastélyt őrzés alatt áll, és biztosított megrongálás ellen. Konzerválással védve van a negatív időjárási viszonyokkal szemben is. Jelenleg az objektumban egy szép galéria, felújított pince és agy stílusos kávézó is megtalálható. www.esterhazygalanta.sk